Kerlac: Ars poetica II. (2007 július 20 Zebegény)

Tudni - sejteni - érezni
Tenni - ráhagyni - átélni

Mozdulni vagy áramolni
Föl és le vagy tárva lenni

Kevés a szó?
Van, mi el nem mondható?
Nincs olyan, minden megfogható

Minden szót
Megrágtak ezerszer, mégis él
Lápból regényt formál a lelki szél

Tudni vagy sejteni?
Olykor érezni
Tenni vagy hagyni?
Néha átélni

Csak egy a szabály:
ITT és MOST a hatály
Most érzed, most sejted, most tudod
És most van csak, hogy elmondhatod

Írni akkor, mikor
Műved a héj
Cseréptetőre szólít
Vagy sínek közt zenél

Más el nem mondhatja
És holnap már te sem
A fényét otthagyja
És én is meglelem

Szólj hát, de szólj nekem
Érintsd a szívem
És érintsd meg az eszem
De sohase - a szemem

Mert az nyugtalan vándor
És ha feltör egy szájból
A rettentő, kereskedelmi mag
Zárul zordul, esélyt sem hagy

Pedig te lehetnél
Kiért érdemes
Leírnom azt,
Ami lényeges

Tán te vagy az új remény
Ki a csöndben is hat rám
Rád én is lehetek szerény
És te lehetsz az új hazám

Ne őrülj meg!
Ne keress egy kőben nyugvóhelyet!
És ne hazudd vérrel - habozva
Hogy te majd megtérsz az akolba

Mit neked tákoltak - Golgota helyett
Mert könnyű leszel a hegytetőn
Ha nem néked ácsolt a kereszt
És nem is Végítélet, mi jön

Mikor nem véd már a megszokás
Akkor érkezik meg a Tudás
És minden vagy te, és a minden te vagy
Mikor a csönd és hazugság élni hagy

Létezz már, érintsd a víz árnyékát
Érezz, és tedd máshová a csillagokat.