Magot vetni a szélbe

(2008 március 6.)

Előző cikkemben fölvetettem egy gondolatot.
Vajon miért nem kapják meg az amatőr irodalmárok azt a figyelmet, elismerést, amit szeretnének, és hitük szerint megérdemelnének?

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához (úgy gondolom) le kell ásni a jelenség gyökeréig.
Nem az a kérdés ugyanis, hogy x, aki tehetséges író, vagy y, aki nagyszerű költő miért nem ország/világhírű, hanem az, hogy a rengeteg amatőr irodalmár miért válik néhány internetes portál foglyává, miért nem tör be az úgynevezett hivatalos irodalomba?
Tudom, vannak, akiknek sikerül, de ez elenyésző.
A társadalom többsége számára mi láthatatlanok vagyunk.
Józan ésszel azt gondolná az ember, hogy több száz művész, akik nincsenek egymástól elszigetelve, súlyt, erőt jelent.
Ez azonban nincs így, sajnos.
E probléma okait szeretném megkeresni.

Azt hiszem, hogy a hasonló érdeklődésű, ambíciójú emberek akkor tudnak hatékonyan előrehaladni, ha rendelkeznek a közös érdek felismert, deklarált minimumával, képesek a helyzetük reális értékelésére, rövid és hosszú távra kijelölnek célokat és tevőlegesen hozzájárulnak azok megvalósításához.
Az amatőr művészek esetében ennek igazából nyomát sem látni.
Számos kezdeményezés célozta meg az irodalmárok összekovácsolását, de ezek a jószándékú törekvések (tudomásom szerint) lényegében kudarcba fulladtak.
Sem a személyes találkozások, sem a szervezett irodalmi estek nem voltak képesek a többséget megmozdítani.

Nézzük meg közelebbről, mit és hogyan csinál ez a bizonyos többség!
Elsősorban publikál. Egy vagy több helyre, ahol lehetősége van, közszemlére teszi a művét.
Utána várja a reakciókat. Ha érkeznek, ezeket megköszöni.
Kik olvassák az írásokat?
Döntő többségben azok, akik maguk is publikálnak ugyanott.
És máris feltárul az első számú csapda. Az olvasó tehát egyben író is, és aktív tevékenysége közben hol ennek, hol annak a szerepében van.
Hol vannak azok, akik egyszerűen csak fogyasztói, élvezői a kultúrának?
Nélkülük az egész csak játék, homokozás.
Nem tudom elképzelni, hogy egy irodalmár kizárólag magának, vagy néhány ismerősének ír.
Ez egyszerűen értelmetlen!
A művészet tömegekhez kell, hogy szóljon!
Még a rétegműfajokban sem 8-10-20 ember számára alkotnak.

Tudom, sokan vannak, akik ezen a ponton azt mondják, ugyan, mit tehetnének ők?
Véleményem szerint először is lássák tisztán az általános helyzetet.
Nagyon hasznos lenne, ha úgy körülbelül önmaguk tudásával, képességeivel is szembenéznének.
Akinek van ambíciója a fejlődéshez, keresse meg, szerezze meg a hiányzó tudást.
Igényelje és fogadja el a jószándékú, segítő kritikát.

És fogadja el a legfontosabb elvet: annak, hogy egy írás sok embert meg tud mozdítani, mindig oka van!

Biztos vagyok benne, hogy az Olvasók nem kis része jelen van az amatőr irodalmi portálokon. Néz, olvas, keres.
Ha nem talál a maga számára megfelelő írást, tovább fog lépni, és nem biztos, hogy valaha visszatér.

Nekünk pedig olvasó kell! Sok olvasó!
A portálok felépítése bármilyen jól sikerül is, erre azt hiszem, nem alkalmas.
Sokkal inkább műhelymunkára, fejlődésre, közösségek építésére szerveződésre.
Ha sikerülne létrehozni ilyet, akkor ki lehetne állni a Nyilvánosság elé programokkal, kiállításokkal, bemutatókkal.
Akkor el lehetne kezdeni a valódi küzdelmet az amatőr irodalom meg- és elismertetéséért, és mutatkozhatna némi esély magának a Művészetnek az új, méltó helyre állítására.