Lám, az érzések nem csapnak be. Vagy az előérzet önmagát beteljesítő jóslat?

Mindegy. A végeredmény a fontos. Vagy ebben a dologban semmi nincs, ami fontos?

Valami mégis. A keserűség, a visszamagányosodás.

Anno fel tudtam oldódni egy célban, egy portál közösségnek érzett hitében.

Évek futottak,, és én úgy gondoltam, fontos, jó, amit teszek.

Aztán megváltozott a szélirány, megvették kilóra azt a helyet.

Nem tudtam, és nem is akartam elismerni magam fölött olyan hatalmat, amit a pénz hozott életre, és nincs mögötte tudás, koncepció, távolra mutató cél, és nincs mögötte erkölcs.

Megviselt, nem vitás, a mai napig sajog, hogy elvették a hitemet, és ahogy én érzem, méltatlanul, megalázón bántak velem.

Abban a homokozóban megállt az idő, szavak cserélődnek, más semmi.

Vajon bennem van valami defektes?

Láttam másokat is eljönni onnan, tűzzel, vérrel, haraggal.

És mégis.

Azok mind visszalopakodnak a hátsó ajtón, mindent feledve és megbocsátva, mert kell a sok, kell a nagy felület, hogy magukat mutogassák.

Nem nagy ár érte, hogy seggberúgták őket, ők újra odatartják az ülepüket, csak most már óvatosan, nem beleszólva semmibe, ágaskodva nyújtják a kis vödrüket, amiben a maguk homokját hordják portálról portálra.

Volt egyszer egy dunapArti álmom. Nem olyan régen ébredtem fel, ezért jól emlékszem a részletekre.

Csodáltam a sok, nagyszerű írást, teljesen elvarázsolt a képzőművészek galériája, találkoztam régi és új eszmetársakkal.

Kevésen múlt, hogy nem alakult ki egy igazi, írói műhely.

Aztán jött a dömping, az új helyet felfedező, mindenhol jelenlévők tömege.

Sokan lettünk. Sok lett már az írás, és szép csendben kezdtek eltűnni a kiválók.

Egyesével, cirkusz nélkül.

Helyettük jöttek mások, nem jobbak, talán nem rosszabbak, más mentalitással.

Áradatként zúdultak a versek, a brancsbéliek egymáshoz integetései.

Olykor feltűntek sorba nem állók, magányosak és farkasok, néha egészen kivételes tehetségek.

Ám ők lettek a gazdag emberek, a tű foka meg mit se tágult.

Nem arról szól már az az egész, amiért én még egyszer nekivágtam, hogy bekapcsolódjak egy művészeti portál életébe.

Gyöngécske próbálkozásaim vesztésre voltak ítélve.

Kihúzódom hát lassan, sajgó szívvel, de tehetetlenül nézve az egyre növekvő távolságot.

Enyém lett ismét az üveggolyó...