Bözse néne a Fő téren bandukolt a hétköznapi seprűjével, amikor éktelen ricsaj csapott ki a kultúrház falai mögül.
- Szűzanyám, megint gyakorol a dalárda! – suttogta rémülten, és igyekezett hamar túljutni a veszélyes útszakaszon.

Ne gondoljuk, hogy csak vasárnap töltötte meg az utcát a kultúra hangja!
Nem olyan elmaradott falu ez, mint a szomszédos Kavicsos, vagy a kissé távolabbi Rigótanya!
Itt írt, dalolt, szavalt minden lélek! Vagy aki nem, annak írásos igazolása volt róla.
Néha suttogtak arról, hogy azokban a falvakban se más az élet, de erre csak legyintett egy igazi Puszanépes.

A világlátott emberek gyanúsak voltak ezen a vidéken.
Ki tudja, mi minden mételyt össze nem szed, aki a vad tájakon kóborol?! Márpedig kóboroltak titokban, tudta ezt mindenki.

Grádics, az ács kénytelen volt a múltkor ráordítani az asszonyra:
- Ne fürgyé le! Nincs vasárnap!

A sorbíró tiszte volt a falu fontosabb eseményeit közhírré tenni, hogy meg legyen a hivatalos forma.
Most is ott lépkedett peckesen Kenéz, ütve-verve a dobját, hogy szegény Bözse néne azt se tudta, merre kapkodja a lábát hamarjában.
- Adatik tudtára mindenkinek, hogy a következő szombaton bál tartatik a kultúrházban! Műsor is lesz, zene is lesz, tánc is lesz!

- Már megint bál! Hiszen nemrég volt a Jani-bál - dörmögte Etus a padon ülve.
- Ne károgj Etus! Az a Jani-bál volt, ez meg a Febri-bál lesz! - intette le Rozika.
- Aztán meg a Márci-bál, Ápri-bál. Mindig ugyanaz!
- Az igaz. Régente volt lányszöktetés is! - nyalogatta a szája szélét Erzsike.
- Bizony! A férfiak meg verekedtek, alig lehetett őket összejódozni! - sóhajtotta Etus.
- Azt hallottátok, hogy a múltor Terus nem is volt beteg, amikor lemondta a bált? - mondta somolyogva Rozika.
Az asszonyok egy emberként csapták össze a kezüket.
- Ne mondd! Az hogy lehet? Miért csinált volna ilyet? - szörnyülködtek egyszerre.
Rozika bólogatott.
- Bizony, bizony! Az álszent kis nőszemély csak adta a beteget! Amíg mi kultúrálódtunk, ő Bálinttal hentergett a pajtában!
- Az a szégyentelen perszóna! - kiáltotta szemét forgatva Etus.
- Múltkor Tuskóval látták az árokparton!
Hosszasan zsörtölődtek irigykedve a kapu előtt, míg rájuk nem seteledett

Felvirradt a bál napja, és a falu lakói tömött sorokban igyekeztek a kultúrházba.
Amikor összegyűlt a nép, mindenki ölelkezett, puszilkodott lelkiismeretesen, hiszen tudnivaló, hogy a szeretet nyál útján terjed.
Elhangzottak a Hatalmasságok ünnepi beszédei, aztán kezdetét vette a műsor.
A nézők egy pisszenés nélkül, áhítatos csendben figyelték a számokat, és utána lelkesen tapsoltak az előírt 12 másodpercen keresztül.

Kenéz ügyes bűvészmutatványokkal szórakoztatta az egybegyűlteket, Grádics saját elbeszélő költeményeit szavalta mély átéléssel, Etus apró történeteket olvasott fel a padlósúrolás lírai mélységeiről.
Különösen meghitt pillanat volt, amikor Rozika áriarészleteket adott elő néhány órában.
Többen csak lehunyt szemmel, a műélvezettől hangosan szuszogva tudták az előadás drámai feszültségét elviselni.

Guzmács, a süketnéma ájultan esett össze. Persze ez nem zavarta a műélvezetet, valaki lelocsolta egy kis vízzel, és Katóka gyöngéden félrerúgta az útból.
Guzmácsot Róbert bácsi emelte fel, és támogatta kifelé a teremből.
- Hazaviszem szegényt - súgta a szúrósan néző Hatalmasságnak, aki végül kegyesen bólintott.
Róbert bácsi azonban nem haza, hanem a kocsmába indult.

Vendel, a csapos meglepve bámult a korai vendégekre, de azért szorgalmasan töltögette Róbertnek az ajóka ízű, ánizsos pálinkát, Guzmácsnak meg a malátasört.
Azon ugyan csodálkozott, hogy a süketnéma miért tömködte tele a fülét vattával, de aztán arra jutott, tán fájhat neki.
Róbert bácsi, aki alkalmi tolmács is volt, hosszasan mutogatott Guzmáccsal.
Vendel hivatalból is, önszorgalomból is árgus szemekkel figyelte őket, de nem értett egy kukkot sem. Végül nem állta tovább, megszólalt:
- Hallja Róbert bá! Miről sutyorog annyira azzal a félkegyelművel?
A nevezett összerezzent, de állta férfiasan.
- Ó, csak egyformát szeretnék inni, és megbeszéltük, mi legyen az!
Vendel megnyugodott, hiszen az első mégiscsak az üzlet, és sikeresen elmosolyodott:
- No, és mi légyen az?
- Csapvíz! – vágta rá az öreg, és Guzmáccsal együtt elszaladt.