Kuporgunk apró szigetünk
Megmaradt fái alatt
Fázunk és reszketünk
Míg a Sötétség halad.
Elnyelt egy virágot, zabálja még
Virágon szűz lepkét talált
Lopott pókhálót talmi csillogással
Vetett rá, s tagadja a halált.
Miért ne tenné, hisz ő maga az!
Kacsint, kacag, dalra fakad.
-Jöjj velem! – bömböli nevetve
Huzatnak kell a kerevetre.
Akik még maradtunk
Ölelve síró lelkünk
Összekucorodunk.
Sóhajnyi már csak a Tűz
Meg-meglobban
Mákonyt többé el nem űz.
Árnyékában hamuvá felejtett
Egykor büszke ágak
Nem a láng emésztő
Hanem a hiánya… |