Az utcácska mintha nem is tartozott volna a városhoz. Egy hamvaiba holt, grandiózus, úgynevezett rendezési terv hozta létre, de a környékét már nem tudta modern teleppé átformálni.
Olykor a gazdag embereknek is elfogy a pénzük.

A belváros mögött elterülő, szürke lakótelepből kiérve régi és új épületek tarka összevisszasága az idegen számára felismerhetetlenné csúfította az egykor szebb napokat látott települést.
Az érintetlenül maradt, alig száz méter széles erdősáv eltakarta a kis utcát. Innen a vonatot is csak hallani lehetett, ahogy éles füttyel adta tudtára mindenkinek: megérkezett, és hamarosan megáll.

A lakóknak nagyon is megfelelt ez a helyzet. Alig kéttucatnyi családi ház húzódott a rosszul aszfaltozott út két oldalán.
Bolt is csak néhány hónapja működött ott. Aprócska, fészerből átalakított helyiség. Elsősorban sót, cukrot, mosószert és más olyan cikket árult Annus, amikért az ember inkább leszalad a közeli boltba, mintsem hogy a „városba” utazzon. Gyalog még 20 perc sem volt az út az új hipermarketig, kocsival pedig szinte szóra sem érdemes távolság. Busz viszont ritkán járt, óránként, ha egy, és a megálló is az erdőn túlra esett.

A férfi és a nő halkan beszélgetve tartott a házak felé. A téli napsütésben csillogó hószőnyeg ropogása elnyomta hangjukat.  Gyöngéden fújt a szél, és a fákról csiklandósan hideg pihéket szórt a nyakukba.
Mintha most látták volna először egymást, úgy mentek egymás mellett, utazásról, időjárásról csevegve.
Földszintes, jellegtelen ház előtt álltak meg. A kapuban a férfi előkotorta a kulcsait, a nő pedig megrázta hosszú, sötét haját, hogy megszabaduljon az olvadó pelyhektől.

A függöny résein át kukucskáló Nap egyik sugara éppen a nő vállára hullott.
A férfi szeme követte. Pillantása lassan végigsöpört a másik testén.
Sosem voltak még kettesben.

-          Fölöslegesek a szavak - gondolta a férfi, és érezte, hogy a nő is így gondolja.

Megérintette a világos foltot a vállon, majd a keze végigsiklott a karon. Mindketten a lágyan vándorló ujjakat nézték, majd a szemek egymás felé indultak. Az ajkak összeértek, és a férfi tenyerébe fogta a domborodó melleket. Egy pillanatra megállt, bár nem számított ellenállásra. Nem is volt.

Vetkőztetni kezdte a nőt. Végre megláthatta a melltartó alól keményen előugró, nagy, szépen formált kebleket. Elégedett mosolyában most először jelent meg a mohóság.
A nő minden mozdulatához alkalmazkodott. Nem kezdeményezett, csak engedett. A szenvedély a lelkéből indult útnak, mint hetekkel korábban, amikor a szavaik ölelni kezdték egymást. Az útja hosszú volt, ráérősen járta be minden porcikáját.

-          Ugye vigyázol rám? – kérdezte, és a bólintás megnyugtatta.

Szerencsére a férfi nem kapkodott, nem akarta őt leteperni. Maradt idő, hogy az ő tüze is fellobbanjon. Érezte a másik gyorsuló lélegzetét, simogatásának egyre hosszabb íveit. Nem is tudta, mikor, hogyan kerültek ágyba, csak arra eszmélt, hogy a férfi fölé hajol, keze az utat keresi, ahol majd behatolhat. A nő várta a heves rohamot, amit sokszor átélt már, kicsit félt is, hogy túl gyors lesz.

Apró sóhajjal fogadta magába a megfontoltan érkező hímtagot. Egészen lassan, szinte milliméterenként csusszant belé, simán és természetesen. A férfi egy pillanatra lehunyta a szemét majd újra az arcába nézett. Tekintete együtt vándorolt kicsit nedvesedő kezével, mely megállás nélkül siklott a nő testén. A derekán, csípőjén, elernyedő és megfeszülő combjain vándorolt a kéz, míg a másikkal támaszkodott, hogy ne nyomja őt. Átkarolta a férfit, és még közelebb húzta magához.

A mellek egymásnak feszültek, és akkor a nő ritmikus táncba kezdett. Örömteli mosolya helyén a vágy és a gyönyör határát járó önfeledtség rajzolódott ki.
A férfi most már végleg tudta: nem kell tartania attól, hogy elügyetlenkedi.
Derekán a karok szorítása egyre erősödött, szép, kettejük verítékétől csillogó test megemelkedett, és a nő átadta magát a beteljesülésnek.

Később újrakezdték a szeretkezést, most már változatosabban. A nő meglovagolta a férfit, lágyan ringatózott rajta. Élvezte, amint a férfi két keze megragadja a csípőjét, markolja, simogatja a melleit, átfogja a fenekét.

 -          Bárcsak polip lennék, nyolc karral – szólt a férfi, és a nő nevetett.

A gyönyör újra elérkezett, de a férfi nem tartott vele. Ő még várt. Megvárta, míg a csodált test elnyugszik, és akkor mellé térdelt, nézni, cirógatni őt. A nő lágyan megmozdult, és kezébe fogta őt.

A férfi lihegett, és szinte azonnal kielégült.