Kérem, hogy az üzenőfalat sértő, személyeskedő, másokat SZEMÉLYÜKBEN bántó valamint reklámcélú üzenetek küldésére ne használja senki! A vélemény továbbra is szabad! Köszönöm!
A patak csak szaladt, szaladt a kis völgyben, játékos, szelíd kanyarokban, lombsátor sötétjében, kiégett mezők sóhajai között. Apró tajtékokat fújt jókedvében.
Egyszer csak megtorpant.
Medrében hatalmas akadály tornyosult. Óvatosan közelebb csordogált.
Vizes szalmaszálak gabalyodtak óriási kazallá előtte.
Toporgott a kicsiny patak a gát előtt, nem tudta mire vélni a dolgot.
-Mert én bábu vagyok. Szalmabábu. Az olvasók olvasnak. Ez a világ rendje.
-Nem tudsz olvasni? – kérdeztem hitetlenkedve.
Egy pillanatra elbizonytalanodott.
-De! – mondta végül.
Szalma Ödön egy marék lapot tépett ki József Attila Összes Verseiből.
Összegyűrte, a földre dobta a lapokat, dünnyögni kezdett, és szeme újra a szürke foltra tapadt.
II.A szalmafonat
-Scott Fitzgerald egy ripacs volt.
Lebiggyedt az ajka, és a szemére Kafka nevét tetováltatta. Szerinte az élet túl mocskos.
Az emberek ostobák, a gyerekek idegesítik, a könyvkiadás botrány.
-Egyszerűen nem tudom megérteni, hogyan engedhetik ezt!
-Kik? – kérdeztem, pedig tudtam, hogy nincs válasza.
-Hát ezek! – emelte fel a mutatóujját.
-Vagy úgy. Azok.
-Nem érti? Szublimálni! SZUB! LI! MÁL! NI!
Egyszer fél éjszakát szenvedtem a társaságában. Akkor is sznob volt, és a füstös lakásban Penderecki-t hallgatták bakelit lemezen.
Úgy tettek, mintha a kéj legmélyebb zugaiba röpítette volna őket a dallamtalan, monoton nyikorgás. Azt mondták, ez a modern zene csúcsa.
Azt hiszem, csak én voltam józan annyira, hogy észrevegyem, a tű megakad, visszaugrik, és már jó ideje ugyanazt a fél percet élvezik.
-Azt hiszem, iszom egy sört -álltam fel.
A haja még hosszan repkedett utána, bár én igyekeztem minél gyorsabban távolodni tőle.
-Bernard Shaw! Parti Nagy Lajos! – kiáltotta még Szalma Giza.
Néhány fal leomlott, mint Jerikóban, de ezek a falak amúgy is a semmi közepén álltak
Közjáték
A szalmaszálak igyekeztek még szorosabban egymáshoz tapadni.
-Csúnya vagy! Rossz vagy! – kiáltották kórusban.
A patak megkerült egy hatalmas követ, és értetlenül nézett rájuk.
-De hát ez az én medrem! Én ástam magamnak!
-Mi voltunk itt előbb! Ez a mi helyünk!
-Tegnap még nyomotok sem volt itt – ingatta a fejét a patak.
Barátja a Nap, épp néhány felhővel beszélgetett, így a sugarai kevésbé perzseltek most.
-Mi vagyunk az erősebbek! – ujjongott a sokhangú kazal.
A patak szomorúan csóválta fodros fejét.
Megsimogatta kedvenc fűzfája lábát, és eltűnődött.
A fűzfa lehajolt hozzá, és azt súgta.
-Ne törődj velük. Te egyedül ástad ki az egész medret. Türelemmel, szorgalommal, szeretettel. Mit árthatnak neked?
-Nem akarom elölről kezdeni – mondta szomorúan a patak.
-Így biztosan elérem a tengert. Ha ki kell kerülnöm őket, vajon hová jutok?
III.A szalmaláng
Könnyű ujjad verset vibrál a páston
A tőr kezedben csupán csak játék
Ha felébredsz, holnap megöl egy álom
Csavar leszel, vagy megint alátét?
Az ablak homályos üvegén át nézett. Nem kopogott, csak megérkezett.
-Beengedsz?
-Nyitva van - mondtam.
A szobába érve megrázta a fejét, és néhány vízcsepp a szőnyegre hullott. Vér színe volt.
A székre mutattam, de nem ült le, mert már nem hajlik a dereka.
-Állhatunk is – vontam vállat.
-Reggelre megszáradok.
-És ha nem lesz több reggel?
-Akkor egy másik éjszakára. Mindegy. Már nem sok van hátra.
-Beteg vagy? – kérdeztem, mintha nem tudnám a választ.
Megnézte a képeket a falon, végigsétált a könyvespolcok tarka gerince mentén.
-Kevés itt a vers – jegyezte meg.
Bólintottam.
-Átlagember vagyok. Többé-kevésbé.
Félrehajtotta a fejét, és a két szemem közé nézett. A mosolya távolról indult, egy másik, rejtélyes világból.
-Hamarosan megírom az az Egyet. Tudod, amire Tagore készült egész életében.
-Nem fogják elolvasni. Vagy ha mégis, ki érti majd meg? – csóváltam a fejem.
-Nem számít. Csak az utolsó perc, az fontos. Nyugodtan akarok kihúnyni.
Epilógus
Föltámadt a szél. Megemelte a fűzfa ágait, átbújt köztük, suttogott velük.
A Nap búcsút intett a felhőknek, és ismét lenézett a földre.
Látta, amint a patak nyugtalanul fut a nagy kő körül. Megcsillant hát a víz színén.
A patak fölemelte fejét, és mosolygott.
A kazal alján dühös mormolás kezdődött.
-Disznóság, hogy mindig mi vagyunk alul. Ázunk, fázunk, nem látunk semmit.
Felül a szálak már szárazak voltak. Féltek. Minden szélroham elragadott belőlük néhányat.
-Megöl minket ez az átkozott Nap! Eltör minket a nyomorult szél!Ne engedjétek! Védjetek meg!
A középen lévők hallgattak. Nem vágytak sehová sem.
A szél nagy levegőt vett, és nekifutott.
A Nap teljes fényében fölragyogott.
A Patak szép csöndesen ásni kezdett, az oszladozó szalmakazal alatt.
Idő
Barátaim rovata
- A barátod vagyok -
Nevetésed vidámmá tesz,
bánatod megkönnyeztet.
Haragodat csitítanám,
fájdalmadat simítanám.
Ha akarod meghallgatlak,
ha szeretnéd békén hagylak.
De ha már kevés vagyok, s nem kellek,
add tudtomra - szó nélkül elmegyek
- mert a barátod vagyok
Veva
Mottó
Minél mélyebben merítesz lelked kútjából, annál tisztább, amit a felszínre hozol.
Háttérzene
Szerzői jogok
Az oldalon található saját művek, idézőjel nélkül szereplő mondások szerzői jog védelme alatt állnak, azok részben vagy egészben való idézése, fordítása, más fórumokon való megjelentetése és felhasználása a szerző, azaz a lap szerkesztőjének tudta és engedélye nélkül tilos. És morcos is leszek tőle.
AJÁNLOM AZ OLDALT
