Az üvöltés egyre erősebb lett.

Virgin a fülére tapasztotta a kezét, és rémülten rázta fejét.

Gyorsan sötétedett. Az erdő árnyékai megnyúltak, terebélyesedtek, mohón falták fel a vékonyodó fénycsíkokat.

Langyos szél zörgött a kora őszi avarban, a levegő titokzatos hangokkal telt meg.

Virgin nem mert felállni.

Öreg, odvas fa tövében ült, ahogy az apja otthagyta.

-         Mindjárt visszajövök, csak ránézek a favágókra! - mondta, és hátra sem nézve becsörtetett az erdőbe.

Az első percekben még nem félt a lány. Nézegette a karcsú törzsek ívét, a vadul burjánzó bokrokat. Titokban azt remélte, hogy megpillanthat egy őzet vagy valamilyen különleges madarat. A percek lassan múltak, és az apja még mindig nem jött.
Később aggódni kezdett. Minden neszre összerezzent, az erdő zajai megijesztették. Ahogy esteledett, mintha életre keltek volna a fák. A tv-ben látott szörnyek suttogását hallotta.

És távolról felharsant az a rettenetes üvöltés.

A kislány városban nőtt fel, élete mind a tizenkét évét betonkolosszusok, őrülten rohanó járművek, milliónyi, nyüzsgő ember között töltötte.

Járt a városi parkban, de a tágas rét, a szétszórtan álló fák nem is hasonlítottak erre a helyre.

Apja ritkán és keveset beszélt a munkájáról, pedig Virgin szemében az erdész mesebeli hősnek tűnt.

Gyakran jött későn haza, fáradtan, borostásan, terepszínű ruhája csupa kosz.

Anyja nem veszekedett, szótlanul melegítette újra az ételt. Minden nap öt órakor ért haza, és azonnal a házimunkába fogott.

A gyerekkel túl sokat nem foglalkozott, azt gondolta, úgyis szól, ha valamire szüksége lesz majd. Az iskola kezdete óta jól tanult, nem csavargott, megbízhatóan csöndes volt.

Virgin hamar rájött, hogy nemigen beszélgetnek vele. Meghallgatták a csacsogását a tanárokról, osztálytársairól, de igazi figyelmet nem szenteltek neki.

Ha bánta is a kislány, megtartotta magának. Előbb szófogadóan, később egyre nagyobb lelkesedéssel ült kis szobájában a tévé elé. Órákig nézte egyedül a mesecsatornák műsorát.

Néha a szüleivel is, a nagyszobában, ha úgy ítélték, az esti film neki való.

Virgin hozzászokott az erőszakos rajzfilmekhez. Azokban mindenki tudott repülni, varázsolni, verekedni, bombát dobni. A kicsi lány nemigen látott különbséget a jó és a rossz hős között. A mesegyártók nem kérdezték, hanem nevelték a gyerekeket.

 
A családban ismeretlen volt a veszekedés. Anyagilag nem álltak rosszul, egymás társaságát már régóta kevéssé igényelték.

Hétvégén olykor kirándultak, de legtöbbször valamelyik plázába mentek, vagy otthon töltötték az időt.

Virgin nagyon szerette az apját. Szívesen bújt hozzá, a nagy erős férfihez.

Olykor mesélt neki az apja az erdőről, ahol fél életét töltötte, az állatokról, akiket gondozott.

A kislány számára ez volt az igazi ünnep. Régóta könyörgött már, hogy egyszer vigye magával. Az apja eleinte hallani sem akart róla. Mit kezdjen vele egész nap? Biztosan hamar elfárad majd, éhes, nyűgös lesz. Nem hiányzott belőle a szeretet, de a gyereknevelést ráhagyta a feleségére.

-         Vadember vagyok én, nem tudok mit kezdeni a kisasszonykákkal! – mondta legutóbb nevetve.

-         De apa! Annyira szeretnék veled menni! Biztos látnák őzet is!

-         Lehet Viri, lehet. Gyakran járnak mostanában arrafelé. Csakhogy ez nem egy kis kirándulás lenne ám! Nekem az erdő a munkahelyem. Ott nem lehet üldögélni naphosszat, meg a számítógépet bámulni, mint anyádnál.

A nő dühös pillantást vetett a férjére, de nem szólt semmit.

Végül mégis úgy adódott, hogy a következő szombaton Virgin is az apjával tarthatott.

Hirtelen megszűnt az ordítás.

A kislány fölemelte a fejét, és arra nézett, amerre az apját látta eltűnni. A csend egy pillanatig bántotta a fülét, majd hozzászokott a halk, surranó zajokhoz.

Nem tudta, mióta üldögél már a földön. Tagjai elgémberedtek, fázott. A hidegtől és a félelemtől egyaránt reszketett.

-         Itthagyott - gondolta, és érezte, amint szelíd patakocskában elered a könnye.

-         Lehet, hogy elrabolták?

Félt a sűrű erdőtől, a szörnyektől, és főleg attól, hogy az apja nem talál rá.

Képzeletében megjelent a sakálfejű rém, aki gyerekeket lopkod. Szeretett volna kiabálni, de nem mert, nehogy a gonoszok rátaláljanak.

Didergett, és egyre szorosabban kucorgott a fa tövében.

Az apa az erdőjárók nesztelen mozgásával léptett ki a rétre.

-         Viri! – kiáltotta.

A kislány felugrott, odaszaladt az apjához, és boldogan ölelte át a lábát.

-         Az a hülye Józsi a lábára ejtette a fejszét. Még jó, hogy a fokával – dörmögte.

Csak most nézte meg jobban a gyereket, aki görcsösen kapaszkodott a combjába.

-         Mi történt? Megijedtél?

Virgin nem szólt semmit. Lehajtott fejjel bólintott.

Az apja megsimogatta a haját.

-         Ugyan már, hiszen alig egy órát voltam távol. És téged sem evett meg a farkas! – tette hozzá nevetve.