Megkoptak mind a régi álmok
Az idővel együtt megállok
És lassan becsukom a Nagykaput
Melyen át a képzelet messze fut
Ugrott szöcskeként hamis réteken
Elhittem, amit csöndes éjjelen
Fülembe zsongott az álszerény remény:
Szivárványhalban maskarás lelemény
Hűs tenyerembe támasztom fejem
Mi nem is volt, arra emlékezem
Büszke vágyak, gőg, szellő léptek
Nem bújok többé már közétek
Ne sirass, ez nem pusztulás, nem halál
Az est nyitott szemekkel talál
S hogy ködfátyol nem játszik, nem bánom
Az út végén magam megtalálom.
|