I.

Élt egyszer, hol nem volt, az Üvegszemen is túl, szóval jó messze, egy kicsíny család. Ez a család olyan szegény volt, hogy még az éhkoppot is a szomszédtól kérték kölcsön. Ha nagyritkán benzin került az Audiba, volt nagy öröm, kirándulás Hévízre, Rómába és más elmaradott vidékekre, persze arra nem futotta, hogy mindannyian menjenek.

Nyaranta nem is tudtak egy helyre menni üdülni, mint ezt a családfő, Ampli Stampedli, a helybéli legnagyobb italmérés gazdája, szépen elmagyarázta a büdös kölyköknek. Így tehát ment, ki merre látott; a gyerekek a Nagyihoz, Ampli úr a Kanári szigetekre, Ampliné pedig a munkahelyére.

Ampli úr nagy gondot fordított a gyermekek nevelésére, így a kis Tudor már zsenge korában megismerkedett a környék nevezetességeivel, népszokásaival vagyis a kocsmákkal és a pálinkafőzéssel.

Édesanyja szomorúszemű, karcsú asszony volt, aki sokat sóhajtozott. Hiába dolgozott inaszakadtáig, érezte, hogy kudarcot vall, és nem képes fönntartani a családot, etetni, ruházni őket. Egy borús, hideg novemberi reggelen nem bírta tovább, és véget vetett az életének.

Kezdett egy másikat, és most az új férje boltjában boldogan ordítozik az eladókkal.

Ampli úr nehezen viselte a csapást, hogy szeretett, bár alig ismert felesége nincs többé. Bánatában úgy leittasodott, hogy még a szomszéd Rezső bácsi is kalapot emelt előtte, pedig az öreg látott és ivott már az életben egyet és mást.

Így került Ampli Tudorka az árvaházba.

Csöndes, szerény, jóravaló gyermek volt, már 10 éves is elmúlt, de nem kártyázott, nem kábítózott, még csak macskát sem nyúzott. Tanárai, nevelői szerették, kicsit nehézfejű, de igyekvő ifjúnak ismerték.

Eseménytelen évek következtek.

Ampli Tudorka széltében-hosszábban növekedett, tanult, sétált a parkban, és egyszer, bár kissé zárkózott természetű volt, majdnem elment az osztályával fagyizni.

Mikor 18 éves lett, a csomagjával együtt kirakták az utcára, hogy most már máshol tanulja tovább, milyen is az élet.

Kapott egy címet, ahol munkára jelentkezhetett.

Föl is vették, mert a jó esztergályosra mindig szükség van.
Meg a rosszra is, de ezt akkor még nem tudták, és különben is; Tudor áldott jó természetével mindig ellensúlyozni tudta, hogy kissé szellemi hagyatékos.
Albérletben lakott.
Az idős házinéni hetente néhányszor megerőszakolta, mert áldozatkész asszonyság volt, és kézbe akarta venni a mafla, de jókötésű fiú nevelését.
Ampli Tudor 20 éves korában ment először moziba, mégpedig a házinéni kedves, ám döbbenetesen foghijjas leányával. A szokatlan élménytől Tudornak tátva maradt a szája.
A leány, kinek neve volt D. Enese, megpróbálta kihasználni a helyzetet, de Tudor ellenállt, így a lány csak hoppot nyelt.

Muci néni át is kiabált Rozzant bácsinak, hogy merre járhat ez a "Tyúdor", mert már úgy megszokta, hogy a fiú mindig készségesen szaladt, és hozott neki egy-egy felest, hogy meg ne fagyjon két káposzta között. Tudor azonban megfeledkezett a piacról.

Amikor a vásznon föltűnt, hogy ólvéjzkokakóla, már izzadt a tenyere, és amikor a hősnő egy romantikus mozdulattal kirúgta a gonosz szeméből a hályogot, teljesen elérzékenyült.

Közben megszűnt a munkahelye, de ez sem jelentett gondot, mert éppen szakképzett szecskavágót kerestek a "Neszesemmi" kft.-nél, és Tudor ezen a helyen is fényesen bevált. A lakbére igen alacsony volt, mert a házinéni nem adta föl a reményt, hogy Tudor egyszer elveszi feleségül D.Enesét, és akkor lúd is jóllakik, és mindenki kövér marad.

A diszkrét célozgatásokra Tudor csak kedvesen mosolygott, mivel csak a legegyszerűbb mondatokat értette meg, viszont rájött, hogyha mosolyog, a problémák többsége magától visszaoldalog jó megérdemelt helyére. Ő meg bolond lesz követni őket.

Teltek a napok, hetek, hónapok, évek.

Már a meseíró is attól tartott, hogy Tudor addig jár a moziba tökostobán, míg végelgyengülésben meg nem hal két jelenet között, amikor mint derült égből a napsütés, moziba sietvén hősünk megbotlott, és akkorát esett az aszfalton, hogy a pesti kátyútemetők a szélrózsa minden kerületéből összesereglettek, hogy a károkat enyhítsék valamennyire.

Tudor fájdalmasan tapogatta a térdét, sziszegett, és a lelencben fölszedett becsületsértéseket mormolta maga elé, amikor egy valószínűtlenül szőke hajzuhatag borított sátrat ernyedt fejére. Fölkapta a fejét, és olyan gyönyörű szempárba nézett, hogy hamarjában azt sem tudta, melyik filmben látta utoljára.

-Segíthetek?- csengte-bongta a vízesés csobogására emlékeztető hang.

-Ö...ö....ööö...- szavalta az amúgy sem túl bő szókinccsel megáldott fiú.

-Nagyon megütötte magát?- kérdezte szépség.

-Ö…eeee…- mondta Tudor, és közben lázasan gondolkodott, mit csinálna most a helyében Brad Pitt.

-Fel tud állni?- érdeklődött aggodalmasan a lány.

Szerencsére Tudornak nem esett komoly baja, mert, ha kórházba kerül, lőttek a romantikus folytatásnak. Így azonban egy jó kávé mellett, hosszan elüldögélve alaposan megismerték egymást.

Tudor megtudta, hogy a lányt Csámpikának hívják, hajadon, van egy kis lakása, és jó állása, közgazdasági, jogi és műegyetemet végzett, és jelenleg épp társtalan. A fiú nem sokat mondott magáról, de hát elég volt ránézni.

Így kezdődött hát a Nagy Szerelem Ampli Tudor és a világszép Csámpika között.

És ha a kávé közben ki nem hűlt volna, a Szerelem és a mesém tovább tartott volna.