I.

Belze Bubó nyugdíjas réklikészítő volt. Mozgalmas élete során látott annyit, mint más egy egész év alatt.

A környékbeli gyerekek, amikor végképp belefáradtak egymás rugdosásába, olykor meglátogatták, hogy apró ajándékokkal kedveskedjenek a barátságos öregnek.

Hol olvadt műanyagot gyömöszöltek a kulcslyukba, hol nyitott kukát támasztottak az ajtajának.
Belze úr mosolyogva tűrte a csínyeket, pedig a tűzoltók már únták.

Senki nem sejtette, hogy a Sors Ingyenkonyháján már rotyog az üst, és benne drámai események főnek, sok céklával.

Az ügyeletes ördög még nagyon zöldfülü volt, miért is Salátának becézték a kollégái.

Ezen a szép reggelen éppen a poros kartotékokat tisztította előírásszerűen, fogkefével, amikor az egyiken megakadt a szeme.
-Huppszasári- rikoltott, és még nagyobbra meresztette amúgy is kocsányos szemeit.

Azt remélte, titokra bukkant, ezért lázasan fölnyitotta a dossziét, de amikor belelapozott, csalódottan leköpte magát.
Ugyanis Belze Bubó mérsékelten izgalmas életét tartalmazta a sajtcédula.

-Ilyen névvel nem lehet valaki a senkinél is kevesebb-. dörmögte elégedetlenül Saláta.

Még egyszer átolvasta a munkaköri leírását, és ördögi mosoly jelent meg fittyedt ajkán.
-Óhohohohóóóóóó- sátánoskodott magában.
-Hiszen itt le van írva a fehéren de feketén, hogy évente egy alkalommal előzetes engedély nélkül is jár egy földi kiszállás.
Mi lenne, ha meglátogatnám Bubó tatát?
Lehet, hogy valami nagyon sötét dolog lappang a háttérben, és ez a Bubi bátyó nem is az, akinek látszik?
Még ha az is, esetleg fölhasználhatom valahogy. Legrosszabb esetben idehozom, és akkor nem én leszek többé a legzöldebb fülü.

Míg Saláta ördögi tervét szövögette, a mitsemsejtő Belze úr napi rendes egészen kis fröccsét iddogálta a Hajtány nevű műintézményben.
Szótlanul és derűsen figyelte a barátságos törzsvendégeket, akik kirobbanó vidámsággal igyekeztek más formát adni az amúgy sem túl dekoratív helyiségnek.
Amikor belépett a tulajdonos lánya, hirtelen végeszakadt a móka és kacagás.
Aba Sári körbehordozta megvető tekintetét a duhaj férfinépeken.

-Söpredék, mondta, és 130-as csípőjére tette a kezét.
-Ha mégegyszer ilyen rumlit csináltok, este nem lesz matiné!
A megszeppent nagylegények dörmögve eloldalogtak, és végül csak Belze bácsi maradt a kocsmában.

De ő balhé nélkül is maradt volna.

Aba Sári is javában készült az eseményre. Gondosan válogatott a két ruhája között, végül a
narancssárga csíkosat választotta, szép nagy, lila pötyökkel, és zöld tulipánokkal..
A tükörbe nézve elégedetten bólintott, de a tükörnek le kellett ülnie a röhögéstől.

Az utcán lassan szállingóztak a a nehéz és félnehéz törzsvendégek, hiszen ma matinénap van,
nagy esemény!
Alig lökdösődve foglalták el törzshelyüket, törzsasztaluknál, és kitekert törzsükkel próbáltak valami italt rendelni.
Aba Sári apja: Aba Bukta volt aznap a csapos, így a kevés erényeik közül a türelmet
gyakorolhatták nagy buzgalommal, de kevés odaadással.

Aznap hívatlan vendég is érkezett: Saláta jött bérmocskolnoknak álcázva, keménykalapban. Olyan
fekete volt a megjelenése, hogy szinte észre sem vették.
Ő bezzeg rögtön kiszúrta Belze Bubi bát, és szó nélkül leült mellé.
Zsebéből előkapott egy nagyfröccsöt, és lecsapta a réklinyugdíjas elé.
-Van egy ajánlatom, tata- mondta kertelés nélkül.
Az öreg úgy nézett rá, mint egy régebben megsütött borjú az új hamura.
-He?- kommentálta Saláta ajánlatát.
-Ne játssza itt a bazári majmot öreg, én tudom, hogy maga kicsoda valójában!- lendült támadásba az ördög.
Belze úr arcáról éppenséggel nem tükröződött mintha tudná, hogy ő voltaképp kicsoda.

-Én kérem réklikészítő vagyok- jutott eszébe hirtelen.

Ekkorra már észrevették Salátát. Az egyik vendég odasétált az asztalukhoz, és barátságosan rátenyerelt Saláta kalapjára.

-Valami hézag van, idegen?

Saláta lassan fölemelte a fejét, hogy ördögi tekintetével földhöz teremtse, de amikor az illető szemébe nézett, a döbbenettől elakadt a szava.

-Nicsak, Saláta kolléga! Uraságodat mi szél hozta erre?
A legzöldebb fülű lázasan gondolkodott, végül eldöntötte, hogy kivételesen nincs értelme hazudni.
-Fölfigyeltem ennek az embernek a nevére, Róka úr, és gondoltam, megnézem magamnak.

Róka Soma megértően bólogatott.
-Nem tudtál meglepni, fiacskám, tényleges érdekes a neve.
-Kész csoda, hogy csak most tűnt fel neked. Dehát még nem vagy fejes, Saláta!

Saláta érezte már magát kényelmesebben is.
Egy pillanatra elrévedezett a boldog emlékben, amikor még egyszerű raguként főtt a pokolbéli Kondérban. Akkor még nem volt semmi gondja, olykor még meg is kevergették, klassz volt a társaság, félnivalója meg végképp nem volt.
Róka Soma még ördögnek is túl gonosz volt, ezért nem lett szakolytályvezető, hanem megmaradt egyszerű Főspiclinek.

Most azonban csaknem barátságosan nézett Salátára, akinek  még a füle is vacogni kezdett.
-Nohát. -szólalt meg végül a Főspicli.
-Nézz csak egy kicsit körül itt!.
És nevetni kezdett.

Saláta ettől rögtön májzsugorodást kapott, és idegességében kiesett a zsebéből a negró
Föl sem mert nézni, és egészen megfeledkezett róla, hogy mellette ül Belze Bubi bá, aki kisfiús mosollyal üvegesedett a semmibe, boldogan motyogva
-Rékli! Réklikészítő! Vagyok!

-Nyugdíjas, Bubi bá, ne feledje el.- szólt egy barátságos, női hang
Saláta fölkapta a fejét.
-Ez nem lehet igaz.-gondolta kétségbeesetten.
Bubi bá mögött maga Poli Eszter, címzetes előkóstoló állt.
Salátának húsbavágó tapasztalatai voltak még ragu korából Eszter velőtrázó módszereiről.

-Szia Saláta- vigyorgott mind a két és fél fogával a nő.
-Ördög hozott a csapatban!
Salátának már mindegy volt, ígyhát visszaköszönt, majd fölállt.
Körbenézett a teremben, ahol óriási üdvrivalgás hallatszott, mivel Aba Bukta elkészült az első sör csapolásával.
Az összes vendég ördög volt. Mind, az utolsó patáig!

Ekkor odalépett hozzá Aba Sári, és másfél méteres magasságból levigyorgott Salátára.

Saláta, életében utoljára elcsodálkozott.
-Őfőméltósága, Luci Teri, személyesen! Mancsát csókolom!
-Gyere fiam, kezdődik a matiné!

Körbeállták mind Belze Bubi bát, és Luci Teri intésére belekezdtek:

-Bóbita, bóbita játszik...