Mint közismert, a Hajtányban kitört lázadás megosztotta a törzsközönséget. A több napos, véres csata után, melyről a részletes beszámolót (helyhiány miatt) most mellőzöm, az ördögök tábora két egyenlőre részre szakadt: az egyik oldalon Luci Teri és Aba Bukta, a másikon a többiek, Poli Eszter címzetes Főkóstoló vezetésével.
Egyedül Saláta nem tudta eldönteni, hova álljon.

Inkább otthagyta az egészet, és önálló vállalkozásba fogott.
Nyitott egy kínai nagyon kiskocsmát Saláta bár-ka néven.

A Poli Eszter Barátságtalan Társaság rajtaütött a városszéli fogadón, rövid közelharcot vívott a helybéli kaszásokkal, kapásokkal, kocsisokkal, kovácsokkal, és a telefonkönyv még három oldalával.

A harc olyan ádáz volt, hogy tetőpontján szinte egyszerre döbbentek rá, hogy egy vérből valók mindannyian. Főleg te meg én.
Abbamaradt hát az öldöklés, és az itteni népszokás szerint pálinkával gyógyították a sebeket.

A régi cégért, melyen a fantáziatlan "Útszéli Fogadó" név állt, leverték, és számottevő hujjogatás közben "Birka-pagodára" keresztelték.

A hétmérföldes vigalom három kilométerről is odavonzotta a helyi söpredéket, és végül annyian lettek, hogy Poli Eszter kikiáltotta a Birka-pagoda Köztársaságot, valamint kinevezte magát örökös állam- és kormányfőnek.
Kerek Ernő raguragasztó lett a konyhai széf.
Ró-ka-por az ipari és mezőgazdasági kém tálca nélküli miniszterként felügyelhette a kiszolgálást, Pozsgás Piros pedig sürgősen beszerzett egy félméteres piros lámpát.

A megszálltak vezére, Kov, az Ács idegenforgalmi biztosi címet kapott, és mivel már négyszer ült zsebmetszésért, nem lehetett kétséges, hogy a Köztársaság anyagi téren is föl fog virágozni.

Teltek a napok, a Birka-pagoda népszerűsége minden képzeletet felülmúlt. Szombat esténként csak gombostűt lehetett leejteni a földszinti ivóba az emeletről, de azért ez is elég kedves és népszerű játéknak bizonyult.

Poli Eszter egyre nagyobb terveket forgatott a fejében, ám az idő még nem érett meg, de már zöldült, mint varjú a vetésben.